Július 22-én 18-kor gyülekeztünk a Püspökségen, hogy testileg és lelkileg is felkészüljünk a hosszú útra. A program szalonnasütéssel kezdődött, az ismerősök csillogó szemekkel mesélték egymásnak, hogy kivel mi történt a legutóbbi találkozás óta. A vacsora után a lelki töltés következett. Rövid, ám annál érdekesebb bemutatkozós játék után Laci atyától megtudtuk, hogy zarándokutunkon Tóbiás lesz a kísérőnk. Meghallgattuk Tóbiás történetét és egy szentírási szakaszon elmélkedtünk kérdések segítségével.
Másnap reggel 7-kor megkaptuk a zarándokáldást, az énekes füzetünket és az elengedhetetlen sálat, amely összetartozásunkat szimbolizálta. 19-en indultunk útnak a Szent Anna templom elől. Első megállónk a Szent István templomnál volt, ahol a kereszt előtt imádkoztunk. Legközelebb már csak reggelizni álltunk meg, ahol Tóbiás könyvéből meghallgattunk egy rövid szakaszt és kaptunk hozzá kérdéseket, amelyeket útközben először magunkban kellett végiggondolnunk, majd társainkkal megbeszélnünk. Ezen a pihenőhelyen készítettük el keresztünket, amelyet Máriapócsig magunkkal vittünk.
33 fokban gyalogoltunk Máriapócs felé. Hajdúsámsonban beugrottunk egy kocsmába, ahol vizet és hűvöst találtunk. A Gúti erdő mellett vezetett tovább zarándokútunk, majd a Tiszta Víz nevű kis tanyán egy vadászházban frissítővel várt minket a házigazda. A természetben imádkozott szentmise még közelebb hozott minket a Szűzanyához. Ebéd után útnak indultunk, a körtefa alatt fényképet készítettünk, ahol állítólag Petőfi is megpihent.
Majd lassan megérkeztünk Nyíradonyba, ahol a lakók leírhatatlan kedvességgel fogadtak minket. Egyes családok a kapuban vártak minket hideg vízzel, ami több szempontból is nagyon jól esett. A templomban hálát adtunk, hogy megérkeztünk aznapi utunk végéhez, majd újra megtapasztalhattuk az adonyiak vendégszeretetét. A nehéz út után elfoglaltuk szálláshelyünket, ahol nem kellett sokáig altatni minket, miután kezeltük napi sebeinket.
Másnap reggel újult erővel indultunk útnak már reggel 6 órakor. Nagyon gyorsan haladtunk. Az első megállónk Nyírmihálydiban volt a templom udvarán. Végigmentünk azon az utcán, ahol a romák élnek nagy szegénységben. Énekünkkel a figyelem középpontjába kerültünk. Nyírgelséről megint erdei úton zarándokoltunk tovább. Már majdnem Kislétán voltunk, amikor elkapott minket egy nagy eső és vihar. Kislétán behúzódtunk egy elhagyott ház tornácára és imádkoztunk, hogy épségben megérkezzünk Máriapócsra. A vihar csillapodtával bőrig ázva, felajánlásainkat megerősítve vágtunk neki az utolsó szakasznak. Szombaton 15.30-kor érkeztünk meg Máriapócsra, zarándokutunk céljához. A kegytemplomban és énekkel, imával köszöntöttük a Szűzanyát, majd a római kistemplomban zarándokutunk záró miséjén hálát adtunk és az Úr Jézus elé helyeztük mindazt, amivel a kegyhelyre érkeztünk.
A szállás elfoglalása és a vacsora után éjszakai szentségimádást tartottunk a kegytemplomban. Három gitárosunk, egy fuvolásunk és olvasóink szép szolgálatot teljesítettek. A templomban félhomály, gyertyafény és diavetítés tette bensőségessé és mélyítette az Oltáriszentség előtt végzett imádságunkat, elmélkedésünket.
Július 25-én, vasárnap a búcsú misére gyülekeztünk Máriapócson a többi hívővel, pappal és kispappal. A püspöki szentmise minden külső tényezőtől eltekintve zarándokutunk fénypontja lett.