Egy fiatal gondolatai az irgalmasságról

Ha egy mai fiatalt megkérdeznénk, hogy mi az irgalom, legtöbben a wikipédia, vagy a google segítségével próbálnának válaszolni. De kimerítő és őszinte választ ott nem lehet találni. Így megváltozik a kérdés: nekem személy szerint mit jelent az irgalom? E kérdés mentén próbálok én is egy-két gondolatot megfogalmazni.

            Tudjuk, hogy az irgalmasságnak vannak testi és lelki cselekedetei, és azt is, hogy Isten irgalmas Atyánk. Mégis a legtöbb ember, s köztük én is, nehezen tudja saját lelkére és értelmére lefordítani e tudást. Megtanultuk, vagy hallottuk egyszer és kész. De mégis: hogyan tudok irgalmas lenni? Hogyan lehetek az Irgalom eszköze? Vagy lehetek-e egyáltalán?

            Én az irgalmas szamaritánus történetének olvasása után találtam választ a kérdéseimre.

Először is az irgalmassághoz cselekedni kell. Ami nem mindig könnyű, hiszen a világ nem erről szól. Ahogyan Bulgarkov is írja a Mester és Margaritában – hiszen irodalom szakosként rögtön regény és vers idézetek tömkelege kering a fejemben – „Az emberiség szereti a pénzt, akármiből van is: bőrből, papírból, bronzból vagy aranyból... Könnyelműek persze, de olykor az irgalom is megszólal a szívükben…” Le kell hajolni a másikhoz, és nyitottnak kell lenni, hogy észre vegyem, hogy valaki szükséget szenved. Legtöbbször ez a nyitottság, ez az odafigyelés hiányzik belőlem is. Pedig az Irgalomnak nincs szüksége nagy tettekre. A legkisebb nyitottság is elég, hogy megdöntse bennem a közönyt. A közönyt, ami a Gonosz legjobb eszköze az irgalmasság ellen. „Az irgalmasságról beszélek - magyarázta Woland, és villogó szemét egy pillanatra sem vette le Margaritáról. - Az irgalmasság néha álnokul, váratlanul behatol a legkisebb résen is.” S talán épp ez a szerencsénk, hogy nem kellenek nagy tettek, csak a legkisebb, az amit én meg tudok tenni, s nem az amit elvárnak tőlem.

Másodszor meg kell látni, hogy éppen mire van szüksége, ténylegesen szüksége annak, akihez fordulok. Ha imára, akkor például őszinte és összeszedett imára. Nem szabad, sőt talán a legveszélyesebb az alamizsnálkodásra szűkíteni az irgalmasságot. Nincs is könnyebb, mint pár forintot odaadni egy koldusnak, vagy hajléktalannak és ezzel letudni a dolgot, és megveregetni saját vállamat, hogy igen, én megtettem, amit megkövetelt a haza. Főleg, ha nem is esett nehezemre, mert anyagilag nem szűkölködöm. De ha időmből, vagy épp kétkezi munkámról lenne szó, az már nehezebben menne. Pláne, ha mondjuk konfliktust kellene felvállalni, mondjuk, mert figyelmeztetem a bűnöst. És nem is beszélünk a bántalmak tűréséről és a megbocsájtásról. Számomra ezek a legnehezebbek, és ha máskor nem az irgalmasság rendkívüli szentévében igenis megpróbálom, hogy ezeket hozzam előtérbe, és így gyakoroljak irgalmat. Nehéz feladat lesz, tudom. S mindenkinek más-más cselekedet könnyebb vagy nehezebb, de a lényeg, hogy tegyünk valamit és járjunk nyitott szemmel és szívvel, hogy velünk is irgalmasságot gyakorolhassanak. Számomra ezt engedni még nehezebb, mint irgalmasságot gyakorolni.

A feladat adott tehát és nem könnyű, de nem vagyunk soha egyedül az irgalmasság útján, szóval előre!

            Láda Gergely