Ifjúsági referensek találkozója Máriapócson

2016.11.04 09:31

Ifjúságpasztorációs tanulmányi napokat tartottak október 24. és 26. között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának szervezésében Máriapócson. Idén a kifáradás, kiégés került a figyelem középpontjába, illetve a regenerálódás lehetőségeinek keresése.

A rendezvény célja kezdetektől az volt, hogy az egyházmegyék ifjúságpasztorációval foglalkozó munkatársai néhány napot együtt tölthessenek, és közben küldetésük egy-egy speciális, mindannyiukat érintő területét mélyebben megismerhessék. Az elmúlt években a tanulmányi napok során foglalkoztak már távlati tervezéssel, kapcsolatépítéssel és stratégiaalkotással is.

A találkozó résztvevőit idén a Máriapócsi Zarándokházban látta vendégül a kegyhely és a Görögkatolikus Metropólia. A tanulmányi napok során legfőképpen a közös források megtalálása, a regenerálódás került a figyelem középpontjába. A kifáradás, a kiégés olyan valós, de odafigyeléssel kezelhető nehézség, amely mindenkit érinthet, különösen egy-egy intenzív munkafolyamat után. A találkozón nemcsak előadások formájában, hanem különböző műhelymunkák által is tapasztalatot szerezhettek a résztvevők arról, hogy hol lelhetnek erőforrásokat a hétköznapokban: ilyen lehet az imádság, a mozgás, a személyes kapcsolatok támogató közege, melyek segítségével a munkát és a feltöltődést egyensúlyban tarthatják.

Az előadásokat és műhelyeket a Nyolc Boldogság Közösség három tagja: Versegi Beáta-Mária, Schuschnigg Theresia és Bajnóczi Sára nővér tartották. A tanulmányi napok során Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök és Orosz Atanáz miskolci püspök együtt mutattak be szentmisét, október 25-én este pedig Szocska A. Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó vezetett vecsernyét.

A találkozó témáját a francia püspöki konferencia által kiadott Fiatal felnőttek evangelizálása az ifjúsági világtalálkozók lendületében című, Nathalie Becquart által írt dokumentum egy szakasza ihlette:

„Az állandóan változásban lévő pasztorációs munka a megújuló egyházi kontextusban lelkesítő, de ugyanakkor kimerítő feladattá válhat. Ezért rendkívül szükséges, hogy megoszthassák tapasztalataikat másokkal, fogódzókat kapjanak nevelési, lelkivezetési és evangelizációs kérdésekben...(...) A fiatalokkal foglalkozó felnőtteknek éppúgy szükségük van arra, hogy legyen idejük a megélt dolgokat feldolgozni, megnevezni és mérlegelni, mint maguknak a fiataloknak. Egyre többen igényelnek közülük egyfajta coachingot, eltávolodást és lelki feltöltődést a misszióhoz.”

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye; MKPK Ifjúsági Bizottsága

Magyar Kurír