A "Hiteles másolat: „ …hogy hasonlók legyenek Fia képmásához.(Róm 8, 29)"

2012.04.17 15:20

Hiteles másolat - Debreceni Ifjúsági Találkozó

 

A "Hiteles másolat: „ …hogy hasonlók legyenek Fia képmásához.(Róm 8, 29)" mottóval rendezték meg április 14-én a 29. Debreceni Ifjúsági Találkozót (DIT). Az egynapos rendezvény nem veszíttet fényéből, idén is az Egyházmegye minden területéről érkeztek katolikus fiatalok, akik egy teljesen új elgondolással megszervezett napon vehettek részt.

 

"Eddig főként egyházi intézmények falain belül zajlottak a programok, éppen ezért idén próbáltunk ettől független helyszíneket választani. Ilyen volt például a Carpe Diem teaház és az Alexandra könyvesház emeleti kávézója, ahol a résztvevők tanúságtevők történetét ismerhették meg." - mondta el a változásokkal kapcsolatban Gerhes József a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Iroda vezetője és egyben a DIT egyik főszervezője. Hozzátette, hogy igen nagy kihívás volt megszervezni a találkozót, mert az utóbbi években az egyházmegyei események iránt megcsappant az érdeklődők száma. Éppen ezért próbáltak olyan programokat szervezni, amelyek felkeltik a fiatalok érdeklődését. Résztvevőként elmondhatom, hogy ez a terv sikeresnek bizonyult.

 

Az idei találkozó mottója a Hiteles másolat címet kapta. A szervezők olyan hétköznapi embereket kértek fel arra, hogy osszák meg életük legnehezebb pillanatait, akik világi foglalkozást űzve, az élet problémáival szembenézve megmaradtak hitükben. Erről tettek tanúságot a megjelenteknek. Ilyen volt Füzesi Zsolt, aki hosszú éveken keresztül próbált rájönni arra, hogy Isten létezik-e vagy sem. Jelenleg mozdonyvezetőként dolgozik, de élete során belekóstolt a börtönőrök világába, és volt, amikor úgy gondolta Istennek kell szentelnie életét. Ma már istenhívő emberként éli mindennapjait feleségével, akivel már ötödik gyermeküket várják.

Vannai László, zenész 15 éven át tartó szenvedéséről és az abból való kilábalásáról tett tanúságtételt. Rámutatott arra, hogy Isten segítsége, saját kitartása és akarata nélkül nem tudott volna újra felállni. Második feleségével boldogan, keresztényként teljes, egészséges életet él. A kiscsoportos beszélgetések alatt mindenki elmondhatta mi volt az, ami a leginkább hatással volt rá a nap folyamán, illetve mi ragadta meg a tanúságtevők történetéből.

A bőséges és finom ebéd után a Képmás zenekar egy órás koncertje következett, ahol még közös éneklésre is sor került, és a DIT közönsége elsőként hallhatta a Képmás első saját dalát. Ezután Tóth László atya a Torinói lepelről tartott érdekes előadásán vehettek részt az érdeklődők. A nap Ferenczi Richárd atya által celebrált szentmisével zárult, az áldás után pedig mindenki élményekkel gazdagodva térhetett haza egy eseménydús nap után.

 

Megkérdeztünk néhány résztvevőt is. Ki, hogy érezte magát a 29. Debreceni Ifjúsági Találkozón?

 

"Jó volt, egyedül azt sajnáltam, hogy az idő mindenkinél rátett egy lapáttal. Füzes Zsolt élettörténetét kimondottan élveztem. A teaház nagyon tetszett helyszínként is és Vannai László története is meghatott. Az utóbbi évekhez képest, szerintem jobb volt, abból a szempontból is, hogy régebben több naposak voltak és általában bent ültünk és egymást követték az előadások. Most egy kicsit lazább volt, jó volt, hogy más-más helyekre kellett vándorolni az előadások között"

/Gulyás Eszter/

 

"Nagyon tetszettek az újítások, mert olyan programok voltak, amik eddig nem. Ezek tartalmasan betöltötték az egész napot. Pozitív dolog volt az is, hogy az étkezést is nagyon jól megoldották a szervezők. A találkozó bebizonyította számomra azt is, hogy vannak Egyházhoz hű zenekarok is, mint például a Képmás együttes, akik felléptek a Találkozón. A nap végén bemutatott szentmise prédikációja keretbe foglalta az egész nap történését. Reméljük, hogy jövőre még több fiatal látogat majd el a DIT-re. "

/Tóth Károly/

 

"Az elejétől kezdve besegítettem a szervezésbe, és nagyon élveztem a munkát. Mindenki teljes erőbedobással dolgozott azon, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. A programokon csak részben tudtam jelen lenni, de úgy láttam mindenhol jó hangulat volt. Izgalmas előadásokkal, különböző életekkel találkozhattak a résztvevők. Az idei abban volt rendkívüli, hogy nem egy helyen történtek az események, kicsit megmozgattuk a fiatalokat. Úgy gondolom érdeklődés lenne az ilyesfajta rendezvényekre, nagyobb reklámot kellene csinálni az egésznek, és azt elérni, hogy ne csak a templom jusson eszükbe, ha azt hallják DIT."

/Stefán Fruzsina/

 

"Nagyon tetszett a rugalmasság. Azt gondolom, hogy a jelenlévők létszámának és korosztályának megfelelően tudták alakítani a programokat. A tanúságtételek életszagúsága kifejezetten jó volt. A lelki táplálék mellett a testi táplálék bőségére is gondoltak. A nap csúcspontját a szentmise jelentette számomra."

/Láda Gergely/

 

Gerhes József, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Iroda vezetője és a DIT egyik főszervezője is elmondta véleményét, észrevételeit a Találkozóval kapcsolatban:

 

" A létszámot tekintve kicsivel több emberre számítottunk, összesen 80 fő jött el a találkozóra. Voltak olyanok, akik regisztráltak, de nem jöttek el, ezzel szemben, voltak, akik nem jelezték előre részvételi szándékukat, mégis eljöttek. Pozitívum, hogy az Egyházmegye területéről sokkal több helyről érkeztek résztvevők. Azt gondolom valamennyire az idő is befolyásolta a létszámot. Próbáljuk felvenni a ritmust a mai fiatalok világával, éppen ezért létrehoztunk egy Facebook profilt az Ifjúsági Iroda számára (https://www.facebook.com/profile.php?id=100002151128309), valamint egy új, folyamatosan frissített honlap (www.ifjusagiiroda.webnode.hu) is készült, ami teljes egészében megfelel a mai modern igényeknek és a fiatalságnak egyaránt."

Szerző: Fabu Szilvia