Világtalálkozós élmények a Szent Imre diákjai szemével
(Név nélkül): Engem a magyar nyelvű katekézisek egyik mondata ragadott meg: “"Vigyázzatok, ne az legyen a fejfátokra írva : ez az ember nem mert szeretni, így élni sem”.
(Nagy Éva): Amikor a Szentatya kérésére 1,6 millió fiatal imádkozott csendben együtt, majd fogta meg egymás kezét - ebben valami leírhatatlan erőt éreztem, a Szeretet erejét, Isten erejét. Mert Ő maga a Szeretet… A gondolat, hogy ne keverjük össze a boldogságot a kényelemmel: ez nagyon fontos iránymutató a mai világban. Meg is tapasztalhattuk ezt az elmúlt héten: hét órát várakoztunk a szállásunkra való eljutáshoz, hat órát álltunk levegőtlen vonaton éjszaka, izzadva. Hat órát álltak a fiaink sorban az ételcsomagjainkért és aztán 1,5 órát áztunk a vonatra várva… Mégis boldogok vagyunk. A nehézségeken messze túlmutat annak az értéke, amit kaptunk Krakkóban… A másik nagyon fontos gondolat, hogy ne tartson bennünket fogságban a félelem, a kényszeres biztonság-keresés. Hanem merjük felhúzni a cipőnket és útnak indulni, cselekedni. Meglátni, aki vonz bennünket, valóra váltani az álmainkat. Így foglalnám össze a számomra legerősebb üzenetet: Ne hagyjuk magunkat becsapni a kanapé-boldogság által adott hamis örömöktől és merjünk cipőt húzni, kimozdulni és cselekedni.
(Név nélkül): Számomra a legpozitívabb az egész héten az volt, hogy teljesen közvetlenek lehettünk a többi fiatallal. Nem volt furcsa csak úgy véletlenszerűen odamenni valakihez, megkérdezni, hogy honnan jött, mióta van itt, stb… Minden IVT hátizsákos mosolygott egymásra és integetett egymásnak a villamosról, vagy éppen pacsizott a milliós tömegben a vele szembejövő csoporttal. Ezenkívül pedig a szállásadó családok nagyon-nagyon kedvesek és vendégszeretőek voltak, mindent megtettek annak érdekében, hogy nekünk a legjobb legyen.
Név nélkül: Szerintem az egész hét csodálatos volt, mindenképpen megérte részt venni egy ilyen méretű és különleges eseményen. Annak ellenére, hogy mennyi ember volt jelen a világtalálkozón, senkinek nem esett különösebb bántódása (még ennél kisebb tömegben is simán előfordul ájulásnál rosszabb), az emberek figyelembe vették a másikat, minden helyi lakos vendégszerető volt.
A legmeghatóbb pillanat számomra az volt, amikor a pápa több millió embert teljes mértékben el tudott csendesíteni (tényleg senki sem beszélt) és a sok különböző nemzet egymást kezét fogva “eggyé vált” és együtt imádkozott abban a percben.
Név nélkül: Nekem az egész hét egy felemelő, felejthetetlen, életen át végig kísérő élmény volt. A döbbenetes az volt számomra, amikor Ferenc pápa szavára 2 millió ember csendben maradt, együtt imádkozott, együtt énekelte a Miatyánkot és együtt vett részt aktívan a virrasztáson, valamint a szentmisén. Lehetnek különböző vallási irányzatok, katolikus vagy református, az IVT megmutatta, hogy nem ez számít, hanem az, hogy egy az Isten. Leírhatatlan érzés volt ennyi fiatallal ugyanabban a hitben, ugyanahhoz az Istenhez imádkozni. A lengyel vendégszeretet és mentalitás szintén megfogott. Különböző nemzetekkel alakítottunk ki kapcsolatokat, barátságokat, nem számított, hogy ki melyik országból jött, mindenki kedvesen, nyitottan viszonyult a másikhoz. Kicsit sarkosítanék, lehet, hogy a diplomáciai vezetők döntéseinek hatására országok háborúznak egymással, de ez a program bizonyította, hogy vannak olyan emberek, akik - Ferenc pápa szavaival élve - hidakat építenek, kapcsolatokat teremtenek és háborúra nem háborúval válaszolnak, hanem szeretettel. Ugyanakkor azok is megható pillanatok voltak, amikor Krakkó utcáin ezrek vonultak végig és együtt, nemzeti hovatartozástól függetlenül közösen énekeltük a Halleluja című dalt. Mégha a közlekedés finoman fogalmazva nem is volt a legjobb, szeretném megköszönni a magyar és lengyel szervezőknek, az iskolának, az egyházmegyének, hogy részesei lehettünk az élménynek!
Az alábbi linken a csoport által készített video anyag tekinthető meg:
drive.google.com/file/d/0B3GTlAD0pQxEaHFndktSb1l1Rjg/view