Szerzetesek és fiatalok találkozója Nyíregyházán

2014.02.21 11:22

    Pápasága idején Boldog II. János Pál pápa nyilvánította február másodikát, gyertyaszentelő ünnepét a „Megszentelt Életek Napjának”. Az akkori években borbányán a Kamilliánus Kolostorban ezért rendezett Anton Gots szerzetes házfőnök atya „Nyitott Kapuk Napja” címmel szerzetesi napot, ahol a hivatásgondozás reményében is bemutatták mindennapjaikat, szentmisével és szentségimádással adtak hálát az összegyűlt kamilliánus családtagokkal és az érdeklődőkkel.

     A nyíregyházi plébánián 2004-től indult a szerzetesek és fiatalok találkozója. Az elmúlt egy évtizedben a legkülönbözőbb karizmájú rendekből voltak vendégeink. A legutóbbi években verbiták, jezsuiták, pálosok, bencések mutatkoztak be.

Az idén, február 15-én, szombaton Zircről a Ciszterci apátságból Dékány Sixtus rendfőnök és szerzetestársa, Lénárd testvér jött Nyíregyházára, hogy bemutassák rendjüket, és beszélgessenek az érdeklődőkkel. Magukkal hoztak egy rövidfilmet, melyben a ciszterek magyarországi történelmét, apátságukat, szerzetestársaikat mutatták be. A délelőtti program méltó és szép lezárása a Kammilliánus szerzetesnővérek – Antonia és Laura nővér - által vezetett zenés képmeditációs szentségimádás volt. Az ebéd után a kiadós és tartalmas személyes beszélgetést a Kamill nővérek boldog, vidám dicsőítése zárta.

     Ezen immár hagyományossá vált egyházmegyei programunk életre hívója nem gondolta tömegrendezvénynek a szerzetesekkel való találkozást, csak lehetőségnek azok számára, akiket érdekel e hivatás, illetve lehetőségnek arra, hogy fiataljainknak bemutathassunk Isten és embertársaik számára elkötelezett életű, boldog és igaz embereket.

Ennek jegyében - ha a Gondviselés továbbra is engedi, a jövő évi szerzetesi napunkra - kérjük azokat, akiket illet – segítsék minél több fiatalnak a találkozását a Jó Istennek ezen kedves kincseivel, szerzeteseinkkel.

A találkozóról készült képek a képgalériában tekinthetők meg.

   

Kardos György