Ifjúsági Találkozó Nyírbátorban

2015.04.13 19:52

Április 11-én, szombaton került megrendezésre a Debrecen -Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Találkozója Nyírbátorban.

Az egyházmegye hagyományos tavaszi fiatalokat megszólító összejövetele több mint 30 év után Debrecenből került át a Szabolcs megyei Nyírbátorba.

A 120 résztvevőt Babály András plébános fogadta a híres és művészeti értékekkel teli minorita templomban, ahonnan a megnyitó után közösen vonultak át az előadások helyszínéül szolgáló Báthory István Katolikus Gimnáziumba. A jelenlévők három előadást hallhattak „Párkapcsolat, szexualitás, házasság” témában. Az első előadó, Lévai Ágnes pszichológus a randizáshoz és a párválasztáshoz adott egy két nélkülözhetetlen információt. Dr. Soltész János a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanára a szexualitás helyes és helytelen megéléséről beszélt nyílt őszinteséggel.

A harmadik előadást Reznek Ádám káplán, egyházjog-hallgató tartotta. Szónoklatában a jegyességi időszak komolyan vételére hívta fel a figyelmet. Ezzel ugyanis véleménye szerint elkerülhető az elhamarkodott és kevés ismeretséggel megkötött házasság, melyeknek nagy része sajnos válással végződik. Az előadásokat követően jött a finom ebéd, majd a résztvevők kiscsoportokban dolgozhatták fel az előadásokon hallottakat. Ezt követően egy fergeteges hangulatú táncház vette kezdetét a plébániához tartozó lelkigyakorlatos ház átriumos udvarán

A találkozót lezáró szentmisét Bosák Nándor megyéspüspök mutatta be, melyen a zenei szolgálatot a Képmás zenekar látta el. A Püspök úr prédikációjában az előadások mintegy összefoglalása képen tetteink és kapcsolataink felelősségteljes kialakítására és ápolására hívta fel a figyelmet.

A záró áldással megerősödve a nap végén mindenki új élményekkel gazdagodva térhetett haza.

 

A találkozóról készült képek a következő linken tekinthetők meg:ifjusagiiroda.webnode.hu/fenykepgaleria/ifi-talalkozo-2015/

 

Gerhes József

ifjúsági irodavezető