Beszámoló a 72 óra önkéntes akcióról

2014.10.21 18:58

Idén 7. alkalommal rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes akciót október 9- 12 között. Ez az országos szintű ökumenikus rendezvény idén is nagy sikerrel zajlott, hiszen összesen 330 helyszínen 8000 önkéntes végzett ökológiai, társadalmi és közhasznú munkát.

Szabolcs- Szatmár- Bereg megyében római és görög katolikusok, reformátusok és evangélikusok az ökumenizmus jegyében segítettek a környezetükben élőknek.

9 településen (Nyíregyházán, Apagyon, Dombrádon, Fehérgyarmaton, Kölcsén, Máriapócson, Nagyecseden, Nyírmeggyesen és Rakamazon) 14 helyszínen több mint 400 fiatal végzett értékes, önzetlen tevékenységet környezetük jobbá tételéért, megszépítéséért.

Néhány pillanatkép a hétvégéről:

Többek között a Szent Imre Katolikus Gimnázium tanulói is bekapcsolódtak az önkéntes munkába. A  gimnazisták egy része a városban található  Állatbarát  Alapítvány területén segített kenneleket takarítani, az állatok táljait kimosni, majd az eledelt szétosztani. Persze egy kis állatsimogatásra is maradt idő.

A diákok másik része a Kertvárosban található Római Katolikus Templom kerítésének festésében segédkezett.

Rakamazon római katolikus ifjúsági hittanosok útszéli keresztet tettek rendbe, illetve a plébánia udvaron tereprendezést végeztek.

A nagyecsedi középiskola diákjai kihasználva a program nyújtotta lehetőségeket mind a 3 nap, azaz 72 órán keresztül önkénteskedtek. Segítettek a település idős embereinek kertjük rendbetételében, szemetet gyűjtöttek, a helyi játszóteret rakták rendbe, illetve halottak napjához közeledve az elhagyott katonai sírokat pucolták meg.

Fehérgyarmaton a kórház kertjét rendezték, illetve a kerítést festették le a városlakó felnőttek és diákok.

Nyírmeggyesen a helyi konfirmandusok szüreteltek szőlőt és almát, és tették rendbe a templomkertet.

Kölcsén a protestáns fiatalok szemetet szedtek, homokozót építettek, biciklipályát renováltak.

A görög katolikusok hagyományaikhoz híven fogyatékkal élőket látogattak meg, illetve a Papnevelő Intézet és a Püspöki udvart tereprendezését végezték el. Máriapócson pedig fát ültettek, temetőt rendeztek és a templomkertben lévő padokat festették le.

A Dombrádi általános iskolások a tornapályát és az iskolaudvart takarították, mely az egész hétvégét igénybe vette.

Apagyon is több napon át zajlott a munka. A diákok segítettek a település templomkertjeinek rendbetételében, az idősek otthonában az idősek ellátásában, és szemétszedéssel a környezetük szebbé tételét is elvégezték. A programot a kemencében sült kenyérlángos elfogyasztásával zárták az önkéntesek.

Ahogy Horváth Gergely megfogalmazta:  „72 óra önkéntes segítség: hadüzenet a közönynek!”
Ez a több, mint 400, illetve 8000 fiatal hadat üzent. Hadat üzent azoknak az embereknek, akik elmennek a rászoruló emberek, elvégzésre váró feladatok mellett, segítség nélkül.

Ezek a fiatalok a szabadidejüket, hétvégéjüket szánták arra, hogy segítsenek, jót tegyenek környezetükben. Reméljük jövőre még több fiatal lesz, aki bekapcsolódik ebbe a nemes akcióba.

 

Nagy Orsolya

koordinátor

 

Az önkéntes akció képei az alábbi linken tekinthetők meg:2014