Cor unum et anima una...
(Nehéz röviden leírni egy ilyen zarándoklatot. Szóval csak egy-egy emlékfoszlányt sejtetnék fel.)
Június 30-án az este hat órai harangszó kiséletében egy nem túl nagy, de lelkes csapat elindult Szent Péter sírjához. A busz zsúfolásig megtelt csomagokkal, és fiatalokkal. A parkoló meg a búcsút intő barátokkal-rokonokkal. Mindenki szívében nagy vágyakkal, reményekkel indult útnak. Ki-ki magában hordozta örömét-bánatát, az otthon maradottakat. Imaszándékaink ott voltak szívünk mélyén… s elkezdődött az utazás. Utazás Rómához és utazás saját magunk felé is.
Egy igencsak kimerítő utazás után érkeztünk meg Padovába. Utunk szinte rögtön Szent Antal sírjához vezetet, ahol imában ki-ki a szent közbenjárást kérte életére. A szállás elfoglalása és a közös étkezés után bolyonghattunk a városban, majd másnap útra keltünk Assisi felé.
Assisi leírhatatlan. Csak az tudja, vagy inkább sejt meg belőle valamit, aki már járt ott. Nemcsak a hely szelleme, hanem az imával átjárt falak, és az a sok-sok millió zarándok imája, aki ott jár Szent Ferenc vagy épp Szent Klára sírjánál szinte harapható a levegőben. Személy szerint életem egyik legmaradandóbb élménye lesz, s az útnak az egyik csúcspontja. Bosák Nándor püspökúr miséje után indultunk városnézésre. Majd útnak indultunk Róma, az Örök város felé.
Másnap reggel a Szent Péter bazilikában újabb püspöki misén vettünk részt, s utána nyakunkba vettük a bazilikát, és a várost. Azaz inkább a lábunk alá. Pár (jó pár száz) lépcső után gyalog megtekintettük a bazilika kupolájából elénk táruló látványt (tériszonyt és légszomjot leküzdve). Majd városnézésre indultunk. S közben az egyének kusza tömegéből egyre jobban kis csapattá formálódtunk. S számomra itt a nap vége felé következett az utazás másik csúcspontja a Szentlépcső. („Hasonlat mit sem ér…”)
Másnap a Gondviselés úgy hozta, hogy szentmisénket a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában mutathattak be Hajdu István és (újmisés) Törő András atya. Jó volt hallani, ahogy a kápolna zengett a hangunktól.
Pénteken búcsút vettünk Rómától, de nem örökre, hisz „Róma visszavár”. S a tengerpartra indultunk, hogy a Tirrén tenger habjaiban mártózzunk meg. És erőt gyűjtve induljunk Paduva felé, ahol a sorok írója egy igen jó hangulatú estét töltött el. Majd útnak indultunk haza..fájó szívvel..de boldogan.
De hogy kinek-kinek személy szerint hogy végződött az út, nem tudom. Az még a jövő zenéje. De tény, hogy nem együtt értünk haza, hanem egyként, mint római zarándokok, akik viszik tovább, adják tovább szívük örömét. Tovább adjuk azt a szeretetet, amit egymás között, a másik ember által tapasztaltunk meg, legalábbis megtesszük, amit tudunk. Ahogy a nagy francia írók Victor Hugo mondja: „A szeretet az egyetlen, ami tékozlás útján gyarapszik.”
Egy fiatal zarándok
Mikor Plébános Atyánk kihirdette egy téli vasárnapi Szentmisén, hogy lehetőségünk van Rómába zarándokolni kortársainkkal éreztem, hogy egy életre szóló élmény részese lehetek. Ennek reményében vártam ezt az utat, visszaszámolva a napokat, először 150 körül, majd észrevétlenül, a 3, 2, 1-hez érkezve. Ekkorra letudva az egyetemen a vizsgákat, csak az előttem álló szép napokra koncentrálva.
Egy kis csapatként indultunk, mi 6-an, a Gávai Római Katolikus Egyházközségből, nem nagyon ismerve a többieket, akik szemmel láthatóan több hasonló eseményen vettek már részt közösen. Ez az út azonban megmutatta, hogy mennyire nyílt közösség is az egyházunk. Hamar megismerkedtünk a többiekkel, és most, így lassan 2 hét távlatából úgy tűnik, nem csak arra az egy hétre kovácsolódtunk össze. Pedig nem egyforma életet élünk, vannak köztünk dolgozók, egyetemisták, középiskolások, az Egyházmegyénk több területéről, mégis biztosak vagyunk abban, hogy látni szeretnénk még egymást, és szeretnénk közös programokat.
Ezeken az élményeken kívül pedig még rengeteget gazdagodtunk lelkiekben, ami utunk fő célja volt. Ahogy Padova, Assisi és Róma utcáit, templomait jártuk végig valami különös érzés uralkodott rajtam, amit azóta is érzek, és remélem, hosszú távon része lesz az életemnek. Ahogy olyan szentek sírjainál imádkozhattunk, akik egész életüket arra áldozták, hogy Istennek a legjobban tetszőn éljenek embertársaikat segítve, sokszor a hideg futkosott a hátamon, azt érezve, hogy itt sokkal közelebb kerültem én is Istenhez. Felejthetetlen élmény volt a Szent Péter Bazilikában énekelni a Pápai Himnuszt, és István Atya Szent Pál Bazilikában mondott szavait sem felejtjük el azt hiszem.
Nagyon köszönjük a fiatalos, de mégis lelkiekben igazán gazdagító vezetést András Atyának, István Atyának, és Józsinak! Köszönjük, hogy ennyi helyre eljuthattunk, és reméljük lesz még alkalmunk hasonló úton részt venni!
Nánási Mónika
Kedves Mindenki..:)
Nehéz összefoglalni, szavakba önteni mindazt ami velünk történt az elmúlt 1 hétben. Elindultunk,letenni gondjaink,terheink kicsit kiszakadni a hétköznapok monoton izmusából de közben egy perce sem feledve a célunk s az út lényegét amelynek nem az volt a célja minél nagyobbat bulizni hanem lelkiekben építkezni, Istennel való kapcsolatunk erősítése;merni az ő segítségét kérni; rá bízni magunk s egy kicsit az Isten tenyerén létet megélni.
Vasárnap este 6-kor a lelkes kis ifjúság Isten áldásával és keserédes pillanatait megélve a világ egyik legkülönlegesebb és legvarázslatosabb országába Olaszországba indult.Utunk főbb állomásai Padova Szent Antal városa; Assisi Szent Ferenc a szegények apostolának városa és Róma Szent Péter városa. A hosszú és fárasztó busz utat érdekessé és mélyebbé tették példaértékű keresztény társaink életét bemutató filmek és az elmélkedéseink.A hétfői napot Padova megismerésével és az új helyzet felállás feldolgozásával töltöttük. Megérkezve egy szentmise keretein belül adtunk hálát azért a Kegyelemért amit kaptunk,s a sikeres részcél eléréséért,s egymásért. A nap további résez templomok megismerésével és városnézéssel telt majd egy közös vacsora és esti csacsogás a szobákban..:) Kedden Asisiben töltöttük napunk ahol a béke és szegénység apostola Szent Ferenc élt s hirdette az evangéliumot,az Örömhírt hogy van remény s nem a bűné az utolsó szó s nem késő soha nincs késő megtérni. Délelőtt a nagy Zarándok csoport Bosák Nándor megyés püspök által celebrált szentmisén vettünk részt melyben hálát,s köszönetet mondtunk Egyházmegyénkért, egymásért s a prédikáció szavaiból építkezhettünk a hétre .Szerintem az egyik legszebb dolog az amikor ismerős idegenek együtt tudnak imádkozni,az Úrnak hálát adni közösen mindazért amit tett s hogy ott lehetünk, a másikért tudunk hálát adni egy rendkívülien csodás dolog hogy háttérbe tudod szorítani az egyént s hálát adni embertársaidért, majd ezt követve megismerkedtünk Szent Ferenc és a Szent Klára templomával. Ezután a leginkább várt úti cél felé vettük az irányt Róma felé. Megcsodálhattuk a Szent Péter Bazilikát ,Colosseumot ,Trevi kutat, Piazza Navonet, Szent Ágnes templomot,Santa Maria Maggoret ..s Róma számos más híres ismertető jegyeit megtekinthettük de ami személyesen legjobban tetszett a Szent lépcső..ahol imádkozva ,csendben csak te és Isten találkoztok..s igazán otthon tudod érezni magad leírhatatlan.A másik kedvenc kis emlékmorzsa számomra amikor a Szent Péter Bazilikában felzendült a Pápai himnusz. Csodálatos érzés. Pénteken hogy egy kicsit azért mégis lazítás is legyen a reggeli szentmise után köszönetet s búcsút mondva szállásadóinknak kiruccantunk a tengerpartra mielőtt azt mondtuk volna Arrive derci Róma..:) Majd megpihenni ismét Padovába tértünk. Szombat reggel a reggeli után,gyors csomagolás és létszám ellenőrzés után haza indultunk.Ha a hetet szeretném összegezni egy szóval akkor azt mondom felejthetetlen. Emlékekben gazdag s ami a legfontosabb új emberi kapcsolatokra tettünk mindnyájan szert s korántsem gondoltuk volna hogy elmegyünk s mégis valahol a világ másik végén mégis csak otthon érezzük magunk.Természetesen olaszországi kalandunk során a lelki táplálék mellől a testi táplálék sem maradhatott el.Az ételek több kevesebb sikerrel elfogytak ,ilyen vagy olyan formában. Megismerkedhettünk jellegzetes ételeikkel, étkezési szokásokkal.Az íz kaland összességében jól sikerült s az ételekkel együtt mi is egész jól bírtuk a gyűrődést.:) A szállásaink jók voltak s a szállásadók is a legnagyobb szeretettel és segítőkészséggel fogadtak bennünket. Józsi a csoport vezetőnk, s a kísérő Atyák mellett unatkozni nem lehetett. Mindig volt hozzánk egy-egy kedves szavuk vagy épp egy mosolyra mosolyt adott válasz. S az Atyák prédikációikból tudtunk az adott Napra erőt és kitartást meríteni. András atyának hálás köszönet a kalauzkodásért..:) István atyának a elmélkedésekért és imákért, Józsinak a felügyeletért és a Napra készségért.A sofőröknek a biztonságos utazásért. Vendéglátóinknak a befogadásért és toleranciáért. S mindenkinek egy hatalmas Köszönöm akik lehetővé tették számunkra azt hogy eljussunk ide,s ne csak világot lássuk hanem lelkiekben épüljünk; fejlődjünk.
Várhalmi Krisztina
Amikor zarándokolunk úton vagyunk, elindulunk és reményeink szerint megérkezünk valahová. Indulások és érkezések sorozata volt a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye ifjúságának zarándoklata is. Vasárnap este imával vágtunk neki a rövidnek nem mondható buszútnak és érkeztünk meg első állomásunkra Padovába, Szent Antal ereklyéjéhez. Majd másnap reggel folytatva utunkat Assisi volt a napunk egyik állomása, ahol bekapcsolódtunk az első központi programba, a Püspök atya által celebrált szentmisébe. A késő esti órákban pedig megérkeztünk Rómába, abba a városba, ami sokak számára a legfontosabb érkezési cél volt a zarándoklat során. A két nap, amit az "örök városban" eltöltöttünk nem volt hosszú, de tele volt élménnyel, és számos emlékkel gazdagodhattunk e rövid idő alatt.
Kevés a hely ahhoz, hogy hosszan ismertessem az állomásainkon szerzett élményeimet, nem is az a célom. E helyett legmeghatározóbb emlékeimet emelném ki csupán.
Az egyik legfontosabb élmény a Szent Péter Bazilikában ért. Ahol Szent Péter sírjánál kicsiny egyházmegyénk zarándokai egy emberként énekelték a Pápai Himnuszt, majd a Szűzanyához fohászkodva hazánkért, elénekeltük a Boldogasszony Anyánk kezdetű himnuszunkat is. Nagyon megható volt számomra, ahogy a fiatalok és idősek együtt imádkoztunk a katolikus egyház központi helyén.
Emlékezetes maradt számomra a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában bemutatott szentmise is, ahol a csoportunk énekével színesítette a szentmisét.
Rómától búcsúzva lehetőség nyílt megmártózni a tengerben is, majd visszatértünk Padovába, ahonnan szombat reggel indultunk haza, és a késő esti órákban érkeztünk meg Nyíregyházára.
Úgy gondolom minden résztvevő nevében mondhatom, hogy élményekben és lelkiekben gazdag zarándoklaton vehettünk részt, melyekből táplálkozva élhetjük tovább hétköznapjainkat.
Nagy Orsolya
Gondolatok egy római zarándokútról
Mikor ezeket a sorokat írom, már egy hét is eltelt a római zarándokútról való hazaérkezés óta. Ám az azóta eltelt idő nemhogy megfakította volna az emlékeket, hanem még inkább elmélyítette azokat, letisztult képet és érzéseket hagyva maga mögött.
Június utolsó napján a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye szerencsés fiataljaiként indulhattunk útnak Rómába, hogy egyházmegyénk 20. éves jubileumának alkalmából megismerhessük az „Örök Várost”, a katolikus világegyház központját, felbecsülhetetlen értékeivel.
Úgy gondolom, már önmagában óriási vállalkozás, hogy néhány nap leforgása alatt megismerjük azt a számtalan remekművet, amely művészeti értékén túl vallási jelentőségével nyújt igazán kiemelkedő élményt, köztük is kiemelten a Szent Péter bazilika, amely utunk csúcspontja volt. És ha még ehhez hozzávesszük a varázslatos Assisi és a Szent Antalról nevezetes Padova megtekintését, igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat! (Igyekeztünk is, hogy megfeleljünk ennek a feladatnak, ami minden nehézsége ellenére azért tartogatott vidám perceket és spontán kalandokat.) Ez az élmény pedig nekünk, zarándokútra induló fiataloknak sokkal mélyebb tartalmat hordoz azáltal, hogy szívünkben vallásos lelkülettel és ebből fakadó lelkesedéssel közelítünk minden helyszín felé, amely az egyszerű turista számára talán csak látnivaló, de számunkra sokkal többet jelent. Fontos ugyanis, hogy ne csak a küllemet lássuk, hanem felismerjük azt a megjeleníteni kívánt értéket, amit azok képviselnek. Hiszen zarándokutunk célja éppen az volt - és ezt lelki vezetőink is kellőképpen hangsúlyozták - hogy a látnivalók megismerésén túl valami többletértéket is magunkhoz vegyünk, ami a hétköznapok rutinjába visszatérve emlékeztet minket arra a csodára, amit ez alatt az egy hét alatt átéltünk.
Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, sikerült ezt a különleges élményt magunkévá tennünk: a látvány és az érték kettős élményét. Ezt élhettük át Rómában, de ezt kell átélnünk itthon, a mindennapokban is. Találóak Teréz anya szavai, amikor egy imájában így fogalmaz: „Ne hagyd, hogy a mindennapok gondjai úgy hatalmukba kerítsenek, hogy miattuk elfelejtesz örülni a Feltámadt Krisztusnak!” Miért van az, hogy sokszor, a hétköznapok sodrásában elfelejtkezünk arról, amit egy ilyen utazás alkalmával könnyedén újra felfedezünk? A kérdés adott, csak fel kell tennünk magunknak! Az utazás, kimozdulni megszokott világunkból segítséget nyújt ahhoz, hogy átszellemüljünk és elgondolkodjunk, hogy feltegyük magunknak a kérdést.
Szerencsére vannak köztünk olyan lelkes, elhivatott emberek, akik minden nap ezt a helyes életszemléletet élik meg, ennek ellenére úgy gondolom, mindannyiunk számára rendkívül hasznos és lélekerősítő egy ilyen élményekben gazdag zarándokút, mint amit mi élhettünk át Rómában, 2013 júliusában. Ez úton is köszönet a Szervezőknek, és hála Istennek, aki lehetővé tette, hogy részesüljünk ebben a felejthetetlen élményben!
Berecz Adél